Történetünk

Szőlőskislakon születtem, szüleim is – különösen Apám – nagy hatással volt rám. Kertész–szőlész volt, nagy újító, zseniális humorérzékkel, klasszikus műveltséggel. így nőttünk fel két öcsémmel, hihetetlenül inspiráló közegben, amit az akkori Balatonboglár jelentett.

Az ország talán legprogresszívebb szakembereivel körülvéve nap mint nap, még a vasárnapi ebédeken is. A szőlőskislaki évek után Győr, a bencés gimnázium, majd a kertészeti főiskola következett.

Közben kiderült a legfontosabb anyai örökségem is: van érzékem és tehetségem az illatokhoz és az ízekhez. Tehát ez a közeg, a család szőlő- és borszenvedélye szinte predesztinált arra, hogy bortermelő legyek. Ugyanakkor ehhez tőke is kellett, amit őszibarack-termeléssel és -kereskedelemmel tudtam megalapozni az 1980-as évek közepén, ami biztosította az első területek megvételét és eltelepítését 1989-ben a Banyászóban.

Így kezdődött...

1985

Megkaptam a családi pincekulcsot Apámtól, ekkor nyílt ki a bor világa számomra. Vele párhuzamosan az őszibarackbiznisz – amely betöltötte szerepét – végülis elmaradt, és maradt a bor.

1989

Elindultak az első telepítések, olaszrizling, rajnai rizling, Pinot blanc, sauvignon blanc, kevés hárslevelű és zenit. Ekkor még szembementem a helyi gyakorlattal, és részben Apám gondolataival is, hisz a mennyiséget termő világfajták már nem kerültek a képbe.

1991

Apám nyugdíjas lett, innentől már elfogadva és támogatva az én minőségi koncepciómat.

1994

Forgalomba kerül a ’93-as Olaszrizlingünk, amely szinte berobbant az akkori piacra. Gyorsan híre ment, és többen megkerestek, akik szintén akkor kezdtek borkereskedelemmel foglalkozni. Így találkoztam Tálos Attilával, aki egy Balaton-átúszás után keresett fel a pincében. Ezzel indult kapcsolatunk a Bortársasággal.

1995

Belépett a chardonnay a Vitéz dűlőben.

1999-2002

A területek 33 hektárra bővültek, eltelepítettük az első kékszőlőinket: Pinot noir és merlot.

A jelen

Több mint három évtized termelési tapasztalata, élménye megerősítette a már indulásnál megfogalmazott alapelvet: egyedi, felismerhető fehérborok készítése, amelyhez a legfontosabb a helyi ökológiai és emberi értékek tisztelete és megjelenítése, ugyanakkor a mindennapi borfogyasztás igényes kiszolgálása.

Érzékenyek és nyitottak vagyunk az új megismerésére, a folyamatos tanulásra. Valljuk, hogy a nagyon gazdag és sokszínű magyar borvidékek közül ökológiai adottságok terén mindegyik bír olyan jól beazonosítható színnel és szépséggel, amely csak rá jellemző. Ezért is tartjuk feladatunknak a Balatoni borrégión belül itt Balatonbogláron és környékén ezt az egyedi „specialitást” megtalálni és bemutatni. Ezen cél érdekében és szellemében műveljük szőlőinket és készítjük borainkat.

Családi birtokként kezdtük, évtizedekig a szüleimmel, később a párom csatlakozott, ma pedig már Anna lányom segít azokon a területeken (marketing, social media) amihez nem értek. Levente fiam még csak 11 éves, de már ő is egyre gyakrabban van mellettem a szőlőben, pincében, sőt egyre jobbakat kérdez.

A jelen

Biztos mindenkinek a saját hazája a legszebb, de mi nem tudunk betelni Somoggyal:
változatos felszín, védett meleg domboldalak és platók, magas mész- és agyagtartalmú lösztalaj. Komplex, izgalmas savú, jó zamatú és harmonikus borok teremnek errefelé, hacsak mi nem rontunk rajtuk a pincében.

Érzékenyek és nyitottak vagyunk az új megismerésére, a folyamatos tanulásra. Valljuk, hogy a nagyon gazdag és sokszínű magyar borvidékek közül ökológiai adottságok terén mindegyik bír olyan jól beazonosítható színnel és szépséggel, amely csak rá jellemző. Ezért is tartjuk feladatunknak a Balatoni borrégión belül itt Balatonbogláron és környékén ezt az egyedi „specialitást”megtalálni és bemutatni. Ezen cél érdekében és szellemében műveljük szőlőinket és készítjük borainkat.

Családi birtokként kezdtük, évtizedekig a szüleimmel, később a párom csatlakozott, ma pedig már Anna lányom segít azokon a területeken (marketing, social media) amihez nem értek. Levente fiam még csak 11 éves, de már ő is egyre gyakrabban van mellettem szőlőben, pincében, sőt egyre jobbakat kérdez.

,,Mind a csendes borokban, mind a pezsgőkben az életet, a vitalitást és a harmóniát keressük. Az üde és gyümölcssavakban gazdag tételek mellett legalább annyira szeretjük az érlelt, gazdag csendes és pezsgőborokat is.”

A jelen

Biztos mindenkinek a saját hazája a legszebb, de mi nem tudunk betellni Somoggyal:
változatos felszín, védett meleg domboldalak és platók, magas mész- és agyagtartalmú lösztalaj. Komplex, izgalmas savú, jó zamatú és harmonikus borok teremnek errefelé, ha csak mi nem rontunk rajtuk a pincében.

Csendes borokkal kezdtük 1989-ben, mára a pezsgő legalább akkora helyet foglal el szívünkben és választékunkban egyaránt. Három évtized borkészítését nehéz lenne röviden összefoglalni, de a legfontosabb alapelvek sosem változtak: gyermekkorom óta együtt élünk a természettel, természetközeli életmódunknak
megfelelő a szőlőmunka és a borkészítés is. Kertész vagyok, egyaránt bízom a konvencionális szőlőművelésben és az egyre nagyobb teret nyerő biogazdálkodásban.

Nyitottak vagyunk a kísérletezésre, újdonságokra, többek között ezért is álltunk át a János-Hegyen a biológiai művelésre, de a Landordon is éveken át kísérleteztünk ilyen módszerrel termelni. Évek óta nem használunk felszívódó szereket, gyomirtót. A lehető legkevesebb vegyszer mellett, élő, egészséges, biológiai értelemben tiszta talajra és természetközeli állapotra törekszünk.

Nem hiszünk a monokultúrában, 20 éve talajtakarással, mulcsozva műveljük a sorközöket, magkeverékeket használva, no meg a vidékünk hihetetlen színes gyomflóráját.

Kizártuk szőlőinkből a talaj egyensúlyát romboló műveleteket, mint a szántás, tárcsázás vagy a rotálás. teljes kizárása.

A borral is hasonlóan tudatosan bánunk: egyre csökken a kén szerepe, helyette a természetes reduktorok, mint a durva- és a finomseprő kapnak szerepet, hordót alig használunk, ahol csak lehet, csökkentjük még a derítőszerek és szűrők használatát is. Különösen igaz ez a pezsgőinkre.

,,Mind a csendes borokban, mind a pezsgőkben az életet, a vitalitást és a harmóniát keressük. Az üde és gyümölcssavakban gazdag tételek mellett legalább annyira szeretjük az érlelt, gazdag csendes és pezsgőborokat is.”